Canyoning a Vlahi folyón
Bulgáriai túránk 2 napjának fakultatív programja egy kis folyó meghódítása volt, de nem ám valamiféle úszó alkalmatosság által, nem-nem, gyalogosan szikláról-sziklára alkalmanként kisebb vízesésekben leugrálva. Ez a canyoning lényege.
Az elmúlt napokban csapatunk mindig együtt hódította meg a hegyeket-völgyeket, de a mai nap a Rilai Kolostor látogatása után két részre váltunk. A társaság azon része, aki nem fért a bőrébe, vagy csak igen melege volt, rövid egyeztetés után autóba szállt, és a raftingos központban találkozott. Mikor odaértünk, a nagy melegre tekintettel bontottunk egy sört, mert a túravezetőnk még kint volt egy csapattal raftingolni. Rövid várakozás után meg is érkezett, majd felszerelés osztás - méret alapján. Indulhatunk is, de az egyik kisbuszra nem volt sofőr. Mivel éppen én álltam ott, vagy, mert én néztem úgy ki, mint aki vezetni is tud, kezembe nyomta a slusszkulcsot, és annyit mondott: LET'S GO. Oké, mondom, de ittam egy sört az előbb, és a jogsim sincs itt, de ez se hatotta meg, így vezető beosztásba kerültem. Ő elől, mi utána poroztunk ki a központból. A cél nem volt messze (kb. 25 km), útközben egy faluban lévő forráskútnál vizet vételeztünk, majd a közút után hegyi terepre váltottunk. Végül egy hegyecske tetején parkolóállásba helyezhettük a gépjárműveket. Nagyon meleg volt. Szerintem a társaság alig várta, hogy a vizet megpillantsa, és bele vethesse magát. Persze ez nem volt ilyen egyszerű történet, hiszen hegyi folyóról beszélünk. A ritkás erdőben valamiféle ösvényt követtünk, amit szerintem csak a túravezetőnk látott, és egyre meredekebben haladtunk valahova lefelé. Végül már kötél is kellett ahhoz, hogy tovább tudjunk haladni. A kötél segítségével ereszkedtünk le kommandós módra, csak nem olyan csendesen. Ez volt az utolsó akadály, és becsületesen megizzadva elértük a folyót, amibe ki-ki vérmérséklete alapján vetette bele magát. Mondhatni nem volt meleg, de rövid szoktatás után mindenki megmerítkezett, úgyis ez várt rá a következőkben. Mikor mindenki leért, indulhatott a túra igazi része. Az első kis akadályt még a sziklákon kikerültük, és alulról álltunk be a zubogó víz alá, majd a folyócskában haladtunk tova. Túratársaink férfi tagjai lovagiasan segítő kezet nyújtva segítették a hölgyek haladását.
Rövid gyaloglás után jött az első kis vízesés, amit már csúzdaként abszolváltunk, a vizsgacsúszása mindenkinek jól sikerült, így további szintet léphettünk. Volt olyan, aki repetázott, és a kis medence falán felmászva csobbant egyet. Majd rögtön egy újabb csúszás következett, ez már rázósabb volt, több kisebb szinten ugrattunk át, és a végén egy nagyobb medencébe érkeztünk meg. Rövid vízben gyaloglás után ismételten két kisebb csúszás jött, csak úgy lazításképpen.
Tovább haladtunk, itt már egy bátorságpróbás feladat következett. Előkerült a kötél, amit a túravezetőnk rögzített. A feladatot kétféleképpen lehetett megoldani, a bevállalósabbak a sziklaperemről az alattunk lévő medencébe vetették magukat, akik a biztonságosabb utat választották, azok a kötélen leereszkedve kisebb magasságból ugorhattak le. Persze repetázni itt is lehetett, így a sziklafalon ismét felmászva újabb csobbanásban lehetett részünk.
A folyó meredek sziklák közé beszorulva haladt tovább. Itt nem csúszással lehetett tovább haladni, hanem egy kis kiszögellésről szebbnél-szebb (de legalábbis látványos) fejesekkel jutottunk egy szinttel lejjebb. Ebben a kis természetes medencében egy csoportképre is sikerült összeállnunk.
Tovább haladtunk. Balról egy mellékág vízesés formájában csatlakozott a mi kis folyónkhoz. Természetesen nem hagyhattuk ki a hidegvizes masszázs élményét. Addig álltunk a vízesés alatt, amíg megfelelően átfagytunk, és az izomzatunkat wellness szinten átmozgattuk a vízsugárral. Már csak rövid séta volt vissza. A patak szélén, vagy a köveken ugrálva, néha vízben gyalogolva tettük meg az utolsó métereket. Egy kis épület mellett másztunk ki, majd a felfelé vezető úton elindultunk. Miklósunk megtalálta álmai kövét a folyó utolsó szakaszán, és nem volt rest cipelni magával. Egy ideig földúton haladtunk, majd vezetőnk a rövidebb utat választotta, ezért nekivágtunk a meredek oldalnak, a fák között. Mire megmásztuk a hegyet, és visszaértünk az autókhoz, mindenki kiszáradt, és megszáradt. Egy kis folyadékpótlás után autóba szálltunk, és visszaindultunk a központba.
Leadtuk a felszerelést, majd hűvös sörrel oltottuk szomjunkat, már aki nem vezetett. Szerencsémre innentől leváltottak vezető beosztásomból, így én is frissíthettem a malátás-komlós nedűből.
Páratlan látványban volt részünk, ahogy a szurdokot végigjártuk. Olvadáskor azért nem gyalogolnánk benne, mert valószínűleg le se érne a lábunk, de most kellemesen elfáradtunk. A nagy melegben a folyó hűs vize mindenkinek jól esett.
Lőrincz E.
