Bihari barangolások

A Pádis karsztvidéke

Valamelyik túravideóban hallottam egy vicces megjegyzést, hogy egész Európában itt, a Pádis környékén a legnagyobb az 1 km²-re eső látványosságok száma. Ha ez nem is teljesen igaz, a felszíni és felszín alatti karsztformák sűrűségének tekintetében mindenképpen éremesélyes ez a vidék. Az erdélyi tájak nagy szerelmeseként pedig kihívásnak tekintek minden ilyen kijelentést, szóval egy szónak is száz a vége, irány a Pádis! 

Túratársam ezúttal Melinda, akivel már nem egy nehéz túrát csináltunk végig. Szám szerint kettőt. :) Na de egyikünk sem gondolta, hogy természetanyánk hathatós közbenjárásának köszönhetően végül egy igazi és nem éppen veszélytelen kalandtúrában lesz részünk. De mielőtt belemerülnénk, jöjjön néhány érdekesség a célpontunkról.

A Bihar-hegység az Erdélyi-középhegység (más néven Erdélyi-szigethegység) központi, észak-dél irányú tömbje. A Bihar fő gerince mintegy 10 km hosszú, legmagasabb pontja a „forradalmi” méretű, 1849 m-es Nagy-Bihar. A hegységet felépítő kőzetek igencsak nagy változatosságot mutatnak az andezittől a mészkőig. Pont ennek a változatosságnak köszönhető a felszín meglehetősen változatos formavilága, hisz a különböző kőzetek különböző lepusztulást mutatnak. Nem csoda, hogy itt egymást érik a barlangok, havasi rétek, víznyelők, hatalmas dolinák, szurdokok, vízesések. Ha már vízesés: az éves csapadékmennyiség 1800 mm környékén van, így hatalmas szerencse kell, hogy az ember kifogjon egy esőmentes hétvégét. Ennek oka, hogy az Alföld felől érkező légtömegek a szinte semmiből kiemelkedő, meredek hegygerinccel találkozva felemelkednek, és rögtön meg is szabadulnak nedvességtartalmuktól. A Pádis-fennsík a hegység központi területén fekszik. Aszfaltúton is megközelíthető telep található itt, így aki Magyarországról jön túrázni a Biharba, valószínűleg ide fog megérkezni (vagy Biharfüredre).

A fennsík és környékének feltárásában elévülhetetlen érdemei vannak Czárán Gyulának. 1880 és 1905 között, 25 éven át fáradozott azon, hogy feltárja a környék látnivalóit, turistautakat építsen ki, és mindezt megismertesse az emberekkel. Több száz km-nyi útvonalat épített, jelölt ki, hidakat, létrákat, láncokat telepített, mindezt saját költségén. Természetesen a helyi lakosok (mócok) segítségével. A hegység látnivalóinak magyar nevei szinte kivétel nélkül tőle származnak. Nem véletlen hát, hogy a magyar turizmus atyjaként is emlegetik. Aki viszont a jelenben látogat el ide, sajnos már nem kap olyan romantikus képet. Mindenféle előítélet és turbómagyarkodás nélkül is feltűnhet az embernek a több évtizedes román uralom környezeti és tájképi pusztítása, és a helyi infrastruktúra végtelenül lehangoló elhanyagoltsága. Ez persze nem kell, hogy eltántorítsa az idelátogatót. Amint elhagyjuk az autóval könnyen megközelíthető helyeket, máris a vad, érintetlen természetben találjuk magunkat. Még Bear Grylls is forgatott itt. Az éppen aktuális túlélő show-jában a Rozsda-szakadékon ereszkedett le, hogy aztán a Csodavárnál előmásszon a föld alól, és végül önmagát a Duna-deltába teleportálva meneküljön meg a pusztulástól. De mi most nem őt követjük, hanem Czárán Gyula nyomdokait. Így próbáljuk meg két nap alatt a lehető legjobban megismerni a Pádis vidékét, és nevezetességeinek legalább egy kicsiny részét.

Égbetörő sziklafalak, kilátás a végtelenbe, barlangjárat és útkeresés

Csodavár

Első napi első túránk kiindulópontja a Glavoj(Ponor)-rét. Kora őszi időhöz méltó módon, kellően csípős, 3-4 fokban indulunk a piros sávon dél felé, hogy aztán rövid séta után rátérjünk a Csodavár körút kék pöttyére. Az út nehézsége hamarosan kompenzálja is az alacsony hőmérsékletet. Úgy tűnik, mintha a világ legcsúszósabb ösvényén kellene kínkeservesen leereszkedni az 1-es dolinába (Előcsarnok). Az itt egymás közvetlen szomszédságában lévő 3 dolina egyébként hatalmas, föld alatti termek és járatok beszakadásával keletkezett 100-200 m mélységű képződmény. Még jó, hogy azért viszonylag tisztességesen ki van építve az út, bőven van acélsodrony, lánc és néhány lépcső/létra is segíti a lejutást. A végén így is gatyafékre váltok (fenéken csúszok). Ezzel meg is érkezünk Európa egyik leglátványosabb felszíni karsztjelenségének aljába. Fölénk magasodik az ereszkedés során végig jól látható Csodavár barlang bejárata. A maga 73 m-es magasságával ez az egyik legnagyobb barlangnyílás a Kárpátokban. Higgye el a kedves olvasó, tényleg gigászi! Képzeljük el, hogy két, 10 emeletes panelház elfér benne egymásra téve, és Besenyei Péter műrepülő még könnyedén átrepülne az így maradt résen. 

Miután kibámészkodjuk magunkat, két lehetőségünk van. A barlangon át, egy szintén meredek és nyálkás ösvényen átmászni a 2-es dolinába (ez zsákutca) vagy egy még meredekebb, de legalább kiépített úton folytatni utunkat a 3-as dolinába (Külső várudvar). Utóbbi felé vesszük az irányt, néhány létra és sodronyos kiépítés után, hamarosan 100 m-nél is magasabb, függőleges sziklafalak között találjuk magunkat. Az egyik sziklafal aljában szintén belebotlunk egy méretes, meredek lejáratú barlangba, ez a Sötét-lyuk, az alján lévő járat pedig az Alvilág. Előzőek ismerete nélkül is elég sötét és baljóslatú hely, így meg sem próbálunk lejutni. Helyette elindulunk a Tulogdi gádor felé. Ezen a meredek, 100 m szintet leküzdő kaptatón juthatunk ki a dolinarendszerből, hogy aztán a párkányon végigsétálva, felülről is megcsodálhassuk azt. Itt egy ideig a sárga-kék pöttyön, majd újra csak a kék jelzésen kell haladni, hogy elérjük a szám szerint négy balkont, melyekről közvetlenül letekinthetünk a feneketlen mélységbe. Hajdan itt szintén Czárán által épített, biztonságos kilátók (balkonok) voltak. Egyébként akinek tériszonya van, az csak óvatosan közelítsen a szikla széléhez, egészen gatyarezegtető a látvány! Ugyanakkor innen jól megfigyelhető az a fordított övezetesség is, ami a Pádis vidékére nagyon jellemző. Az örökzöld fenyvesek lent a mélyben, míg a lombhullató erdők a jóval magasabb tengerszint feletti magasságokban telepedtek meg. Ennek oka, hogy ezekben a mély dolinákban, havasi réteken megül a hideg levegő, így minél feljebb haladunk, annál enyhébb a klíma. Fotózkodás és sziklaperemen ücsörgés után egy nagyon rövid sétával érünk vissza a Glavoj-rétre. Ennek a kis körnek a hossza 5 km, a különösen nehéz terep és a rengeteg látnivaló miatt mégis jó pár óránkba telt abszolválni. Kis késéssel indulunk tovább autóval a Nagy-Pádis-rétre. Megérkezve egy ebédfőzéssel egybekötött szedd magad akciót is bemutatunk. Értsd, amíg készül a liofilizált étek, sikerül a környéken eldobált rengeteg szemétből legalább egy kis zsáknyit összeszedni.

Boga-kő, Aragyásza-barlang, Szamos-bazár. Vagy mégsem?

A Nagy-Pádis-rétről indulva a piros pötty jelzést kell követni nyugat felé, így jutunk fel némi kaptató után az 1436 m magas Boga-kő nyugati oldalában lévő kilátóponthoz. Alattunk terül el a Boga-katlan vagy Boga-amfiteátrum.

A találó elnevezés szintén Czárántól származik. A bog szláv eredetű szó, jelentése Isten. És ha valamivel le akarnánk írni ezt a látványt, akkor talán tényleg ez a megfelelő átkötés. Száraz és tiszta időnk van, szinte Magyarországig ellátunk, alattunk pedig a Bihar-hegység Alföld felé lefutó oldalgerincei és azok völgyei és mellékvölgyei. Nekem a Bükk-hegység és a Három-kőről dél felé nyíló, szintén nem csúnya kilátás ugrik be róla. Negyed órányi gyönyörködés után indulunk tovább a Varasó-menedékház felé. Némi jelzéskeresés és térképnézegetés árán megleljük a következő célpont, a Szamos-bazár felé vezető kék és piros sávot. Más kérdés, hogy kék négyzetnek álcázták. Erről aztán szintén kis kényszerkerülő után térünk le a piros pöttyre, ami egyenesen a Szamos-bazárba vezet(ne), de erről később… Először ugyanis a mai, soron következő második barlangjáratunkhoz érkezünk. Előttünk az Aragyásza-barlang és bejárata, a Babilon kapuja. Újfent micsoda nevek! A barlangig vezető ösvény is láncos megoldással biztosított, de az igazán nagy kaland a barlangon való átjutás. Mindketten tapasztalt túrázók vagyunk, de ehhez hasonló helyen még egyikünk sem járt.

A barlang maga kb. 250 m hosszú, néhol 20 méter magas, bejárásához mindenképp tanácsos a fejlámpa használata. Bár a barlang tetején lévő, több beszakadáson keresztül is szűrődik be fény, de ez a késő délutáni órákban maximum romantikus hangulatfénynek jó. A járatban patak is folyik, emelve a kalandfaktort, ugyanis nem egyszer kell benne gázolni, hogy aztán pár méter múlva újra láncokba kapaszkodva lógjunk a csúszós sziklákon. Főszezonban itt egymást érik a turisták, el sem tudjuk képzelni, micsoda forgalmi dugók alakulhatnak ki olyankor. Mi azonban egyedül vagyunk, de így is elég nehézkesen haladunk, hiába látjuk már a fényt az út végén. A barlangból kiérve ugyanis még nem érünk ki a barlangból. :) Legalábbis két oldalt továbbra is több tíz méteres függőleges sziklafalak, épp csak nem érnek össze a fejünk felett. Ez a Medúza-zúg, ami szintén rettentően találó név. Gyakorlatilag egy lehetőségünk van, a patakban gázolni. Ugyanakkor a patak tele van zúgókkal, amiken le kell mászni, bezuhant fatörzsekkel s mindenféle törmelékkel, amiket egy olyan csúszós nyálkaréteg von be, hogy már attól dobsz egy fenekest, ha ránézel. Nagyon veszélyes, de egyúttal nagyon élvezetes itt lemászni. Vízálló lábbeli azért erősen ajánlott. A Medúza-zúgból kiérve következne a Szamos-bazár, a Meleg-Szamos szurdokvölgye. Terveim szerint ezt valamelyik oldalsó peremúton néztük volna meg, de itt szembesülünk vele, hogy a turistaút további része telis-tele kidőlt fákkal. Valamint tábla is figyelmeztet, hogy az út széldöntés miatt lezárva. Kicsit gondolkodunk, hogy elég rebellisek vagyunk-e ehhez, de mivel későre jár, inkább elindulunk visszafelé. Milyen jól tesszük! Szerencsére visszafelé van alternatív útvonal. Szó szerint az Aragyásza-barlang fölött halad, így kikerüli a barlangot. Egyúttal a nemrég átélt sikamlós viszontagságaink újraélésétől is eltekinthetünk. Helyette mit kapunk? Egy újabb széldöntést, erre viszont már nem figyelmeztet tábla. Egy teljesen letarolt erdőben találjuk magunkat, amit ugyan elkezdtek kitisztítani, de a táj láthatóan teljesen átformálódott. Ez nem is lenne olyan végzetesen nagy probléma, ha az erdővel együtt nem tűnt volna el az összes ösvény és a fákkal együtt az összes jelzés is. Az egy dolog, mikor mindenféle kidőlt fán és bozóton gázolsz át, de ha ilyen vad tájon kell ezt tenned, miközben tulajdonképpen azt sem tudod, merre is kéne menni, az már egy másik szint. Elvétve találunk csak jelzéseket, többször szétválunk, hátha megleljük a következő piros jelet. Végül nagy nehezen megtaláljuk az utat és átverekedjük magunkat a bozóton, de itt még nem tudhatjuk, hogy a másnapi túránk megpróbáltatásainak ez a kis intermezzo csak kisiskolás előfutára. Naplemente előtt nem sokkal, 12 km megtétele után érünk vissza a kocsihoz a kék, piros sávon. A Szamos-bazár megtekintésével bőven átnyúlt volna a túra az éjszakába, így talán még jól is jött, hogy vissza kellett fordulnunk.

Horrortúra a letarolt hegyoldalon, Nagy Phaeton-vízesés

Másnapi túránk Biharfüredről, egész pontosan a Csoda-forrástól indul, a piros sávot és sárga keresztet követve, dél felé. Biharfüred Románia legcsapadékosabb települése, 2017-ben pedig óriási vihar söpört végig a területen, több hektár erdőt letarolva, rengeteg turistautat járhatatlanná téve.

Másfél km-nyi erdészeti úton való haladás után a jelzés betér az erdőbe, ezzel együtt elkezd kellemetlenül emelkedni. A tegnapi sok, kitekert mozdulat és erőlködés miatt már most kissé nehezen szedem a lábam. Végül 3 km folyamatos hegymenetben felveszünk 400 m szintet, mire felérünk az első nagyobb pihenőnkhöz, az 1625 m magas Mező-havasra. Ez az a tipikus hegycsúcs, ahonnan tökéletes körpanoráma tárul elénk. Ma is gyönyörű, tiszta időnk van, valószínűtlenül kék éggel megspékelve. El is időzünk a csúcson. Innen rövid ereszkedés után érjük el a Bohogyő-nyerget.

Aki 2020 elején jár erre, nagyon figyeljen! Biharfüreden (tehát ahonnan rengetegen megközelítik a Nagy Phaeton-vízesést) erre semmivel sem utalnak, de a kék háromszög által jelzett „Phaeton-kör” szintén le van zárva széldöntés miatt! A kék háromszögnek a Bohogyő-nyeregről két lejárata van, két irányba lehet azon elindulni a közel 500 m-rel lejjebb lévő völgybe. Mi a sokkal könnyebb, sárga kereszttel együtt haladó, Jozefát-vízesés felé kerülő jelzésen indulunk el. A lezárásra figyelmeztető tábla pedig kb. száz méterrel odébb, a kék háromszög visszatérő ágának végén van. Nem a leglogikusabb lépés, hogy oda teszik ki a táblát, ahol épeszű ember el nem indulna lefelé. Természetesen ezt akkor még nem tudtuk.

Szóval gyanútlanul szeljük a borókást, ami benőtte az ösvényt, a kezdetben utunkba akadó bedőlt fákat még érdekes kuriózumnak tekintve. Aztán ahogy egyre nehezebben tudunk átkelni az akadályokon, azért elgondolkodunk. Főleg én, miután újra és újra azzal szembesülök, hogy a 183 centimből sehogy sem tudok 50-et csinálni, hogy egy-egy megtermett fatörzs alatt maradt résen átpréseljem magam. Ráadásul ez már nem a 2017-es széldöntés, ezek a fák frissek, szinte még ép lombozattal. Rövid egyeztetés után meggyőzzük egymást, hogy végül is ezért jöttünk (biztos?) és lejjebb majd talán nem találkozunk ilyen átfogó tereprendezéssel. A Golgota-rétre érve már kellően ideges vagyok a rendszeresen nyakamba ömlő maréknyi tűlevél miatt, ami persze derékig csúszik az izzadt hátamon. Itt még a jelzést is elveszítjük, de utólag már egyértelmű. A sárga kereszt itt válik le, és a rét jobb oldalán folytatódik, a kék háromszög pedig a rét bal alsó sarkán megy be újra az erdőbe. A Golgota-sziklákról viszont pazar kilátás nyílik az úti célunk felé, igaz a Nagy Phaeton még takarásban, a szemközti gerinc mögött. Na de innen következik a fekete leves. Hiába gondoltuk, hogy lejjebb megússzuk, épp ellenkezőleg. Egyre több kidőlt fával találkozunk, ráadásul itt már a terep is határozottan lejt. Akárcsak az Aragyásza-barlang fölötti részen, itt is egy letarolt, teljesen átformált tájjal találkozunk, ahol sem kivehető ösvény, sem jelzés. El lehet képzelni, hogy egy 20-30% meredekséggel rendelkező bozótos hegyoldal, a rajta random irányba kidőlt, 20-30 méteres fákkal és a velük együtt kifordult óriási sziklákkal, gyökérzettel és ágakkal mennyire megnehezíti nem csak a haladást, hanem magát a tájékozódást is. Azzal nyilván tisztában vagyunk, hogy lefelé kell menni és a telefon gps-e is nagyjából mutatja, hogy mikor melyik irányban térünk le a most már csak képzeletbeli útról. De még így is reménytelennek tűnő jelzéskeresésbe kezdünk. Hol egyikünk, hol másikunk megy előre, hátha talál valamit. Van, hogy két irányba indulunk, hogy nagyobb esély legyen, és mikor látunk arra utaló jelet, hogy talán már járt ott valaki, odakiáltunk a másiknak. Aztán van, hogy vissza kell mászni az utolsó megtalált jelig és a terepet pásztázva újragondolni. Visszafordulni nem fogunk, azt már rég eldöntöttük, így ha négykézláb is, vagy köveken szánkázva, de le kell jutnunk a völgybe. Alig kivehető vadcsapásokat követünk, amik a semmibe vezetnek, méteres törzseken mászunk, esünk át, vagy éppen kúszunk át alatta. Tüskés bozótban gázolunk, sziklákon csúszkálunk. Aztán mikor rájövünk, hogy már azt sem tudjuk, hol a másik, nekiállunk kiabálni, és megyünk (mászunk) a hang után. Egy-egy megtalált jelzést pedig mindig egy kisebbfajta megváltásnak érzünk. Végül jó pár karcolással, és a sok fenéken csúszás miatt nagy adag törmelékkel és tűlevéllel a zsebeinkben, leérünk a völgybe. Mi itt találkozunk először a lezárást jelző táblával. Mikor már nincs más út, vissza, Biharfüredre. Köszi! Persze ezután a lefelé után már magunktól is rájöttünk, hogy itt valami nem kóser. Ugyanott felmenni nem tudnánk, így mindenképp marad az eredeti terv, ami a vízesés melletti sziklákon és via ferrata úton vezet fel. Sajnos a Nagy Phaeton-vízesés 80 m-nyi méltóságát is megtépázza a bedőlt fenyők tömkelegének látványa. Azért így is megérte, legalábbis mi mást mondanánk.

Az itt felvezető út pedig nagyon kalandos és látványos. Csipkés sziklagerinceken, függőleges letöréseken, láncokba kapaszkodva mászunk, kúszunk felfelé. Pont, mint az előbb, lefelé jövet, csak itt van mibe kapaszkodni és egyelőre egyetlen bedőlt fa sem nehezíti utunkat. Pár perc mászás után olyan magasságban találjuk magunkat, hogy el sem hisszük. Szinte függőlegesen haladunk felfelé, így nem is nehéz. Útközben találunk néhány kilátósziklát, olyan panorámával az alattunk futó Aló-völgyre, és az azt körülvevő gerincekre, hogy nekem már le kell ülnöm, úgy rám tör a tériszony. Itt tényleg vigyázni kell, elég egy rossz lépés, és az ember máris a mélyben találja magát. Így mászunk felfelé a meredek gerincen, szorgalmasan gyűjtve a szintet. Már rendesen fogytán az erőnk, a vizünk, és az időnk is, mire végre békésebb lesz a terep. Ezzel együtt az erdősávba is beérünk, ami azt jelenti, hogy újrakezdjük a most már viccnek sem jó út- és jelzéskeresést. Ezt felfelé csinálni még sokkal rosszabb, mint lefelé. Végül kivergődünk a Bohogyő-nyeregbe, ahol megtaláljuk a már emlegetett, meglehetősen elhibázott helyre rakott tiltó táblát. Ennek hatására aztán bocsánatot kérek Melindától, hogy gyakorlatilag az életveszélybe hoztam és megdicsérem, hogy eközben egyetlen rossz szava nem volt. Igazából én nyafogtam helyette is. :) Ezzel sikeresen be is zárjuk a Phaeton-kört. Biharfüredre a piros sávon indulunk vissza, de mivel alig pár csepp vizünk maradt, megállunk egy elhagyott esztena melletti forrásnál.

Pvc cső, golyóscsappal a végén, a hegy tetején, mi baj lehet... Villámgyorsan megmosakodtam a jéghideg vízben, megtöltöttem a kulacsom, ráhúztam, majd a jó nagy kortyok után megdicsértem, hogy milyen finom. Elkezdtünk beszélgetni valamiről, mikor teljesen véletlenül belenéztem a kulacsomba. Nos, abban a vízben mindenféle élő és élettelen rovarok és azok maradványai úszkáltak. Na, most végem, megittam 4 deci fosóvizet (elnézést!) – gondoltam. A minimum, hogy hazáig 10 percenként meg kell majd állni. Ki is adtam az utasítást Melindának, mit csináljon, ha én itt elsárgulva összeesek. De legnagyobb örömömre, az extra fehérje tartalmon kívül semmi baja nem volt annak a víznek. Az meg kellett is egy ilyen nehéz túra után. :)

Visszaúton még összeszedünk egy újabb zsák szemetet, ha már itt vagyunk. Végül ezt a 14 km-t közel 9 óra alatt tesszük meg. Javarészt négykézláb, nem is rossz átlag!

Mindent összevetve, a Bihar-hegység és azon belül a Pádis látnivalói bőven megérnek egy vagy több hétvégét. Aki idelátogat, garantáltan nagy élményekkel gazdagodik. Legyen az barlangban mászkálás, szédítő mélységek fölötti egyensúlyozás, a bámulatos panoráma, vagy akár a tiszta levegő, ami szintén nagyon jellemző a helyre. Olyan látnivalók vannak még a környéken, mint a Galbina-kőköz, Bársza-katlan, Elveszett világ, Rozsda-szakadék, a Havasrekettyei vízesés, valamint kilátópontok, magas csúcsok, zsombolyok, barlangok tömkelege. Nem beszélve a tavaszi krókusz virágzásról, mikor a legtöbb hegyi rét élénk lila színben pompázik. Hetekig lehetne itt túrázni, és akkor sem tudnánk sorra venni az összes látványosságot. Én életemben először jártam itt, de egész biztos, hogy visszajáró vendég leszek. Viszont mielőtt útnak indulunk, mindenképp tájékozódjunk a turistautak állapotáról, járhatóságáról és legfőképp, az időjárásról!

Szöveg, fotók: Gudics Balázs