Kővágószőlőstől Zengővárkonyig

1. nap: A cél megközelítése

Hogy ez miért telik egy napba? Aki vonatozott már Magyarországon, az tudja, hogy a MÁV-nál semmi sem lehetetlen. Az sem, hogy a Zalaegerszeg-Pécs távolságot csekély hat és fél óra alatt, a fél Dunántúl és fél Balaton megkerülésével küzdjük le, bár mindössze egyszeri átszállással. A hangulat azonban feledteti az ücsörgés fáradalmait, különösen mikor elnökünk is színre lép - azaz áttelepszik a szomszédos fülkében utazó csapattagok közé. Vajon jelent valamit, hogy itt több a lány?

A kora délutáni órákat Pécsen töltjük. Jellemző, hogy a város legfinomabb süteményeit és réteseit ez alkalommal is az elnöki pár fedezi fel, s nekünk napokig kell bolyonganunk, várakoznunk, s vágyakoznunk, míg mi is hozzájutunk néhány szelethez ezekből a mennyei finomságokból.

Vonatozás után nem árt egy kis buszozás, így teljes az utazó élete. Zobákpusztáig röpít minket a Pécsi Volán, innen már csak tíz perc gyaloglás, s meg is érkezünk a kis erdei kulcsosházhoz, mely a Gyopár névre hallgat. A kedélyek kissé felkorbácsolódnak, mikor az ágyak elosztására kerül a sor. Nagy a tét, s nagy a dilemma - el kell dönteni, mi a jobb: amúgy nappal felettébb kedves és szimpatikus túratársaink éjjeli hortyogásának dallamát beépíteni álmainkba vagy a sörivók folyóügyeinek rendezése során fellépő ágynyikorgást, csoszogást és ajtócsapódást hallgatni feszülten, s reménykedni, hogy miután az akcióra a fél szoba felébredt, ők sem fognak többet aludni, mint mi; esetleg a zacskózörgetést, mint éjszakai napirendi tevékenységet tekinteni az élet szerves és elengedhetetlen részének.

Miután mindenki döntött saját sorsa felől, ki-ki a maga dolga után indul: megkóstolni a közeli forrás hűs vizét, tábortüzet rakni, jóízűen vacsorázni a fák alatt vagy benn főzőcskézni a tűzhely mellett. A fürdés egész estét betöltő láncolata is megkezdődik, majd nyugovóra tértünk után beindul a rettegett gépezet: zacskózörgés, horkolás, folyóügyek tapintatos rendezése.

2. nap: A sokszínű Nyugati-Mecsek

Pécsen át busszal közelítjük meg Kővágószőlőst, s innen kapaszkodunk fel a 602 méter magas Jakab-hegyre. Akibe szorult egy kis sziklamászó hajlam, máris felküzdi magát egy-egy hívogató sziklatömbre, melyekből egy egész sorozat meredezik a hegy oldalában. Babás szerköveknek nevezik ezeket a rózsaszínes-vöröses homokkő tömböket, s legenda is fűződik hozzájuk: két, egymásnak utat nem engedő lakodalmas menet vált itt kővé szekerestől-lovastól egy koldus átka nyomán.

A Zsongor-kőről nyíló panoráma rövid letelepedésre késztet mindannyiunkat, hiszen nem minden nap fogyaszthatja az ember a tízóraiját ilyen fenséges kilátás kíséretében.

Itt a Jakab-hegyen egymást érik a történelmi és természeti érdekességek. Alig hogy újra útra kelünk, máris a Pálos kolostor romjaiba botlunk, s aki még nem mászott eleget, most vaslétrán juthat fel a szomszédos torony tetejébe. Az avarkori földvár sáncát keresztezve folytatjuk utunkat a Remete-rétig, ahol medvehagymával fűszerezett ebédünket tempósan elfogyasztván, bár létszámunkban kicsit megcsappanva, de lelkesen indulunk tovább a Melegmány-völgybe. Aki nem tudja, mi van itt, csak ámul-
bámul, mikor meglátja, különösen, ha az ismertető tábla szövegét is figyelmesen elolvassa. A forrásokon át szabadba jutó, barlangokat megjárt vízből kicsapódó mészből és mésszel lepett növényekből mésztufagátak képződnek, s ezek a gátak apró tavacskákra osztják fel a patak medrét. A víz egyik tavacskából a másikba bukik át, helyenként fátyolvízeséssé porladva szét, akárcsak a Szalajka-völgyben. Nehéz otthagyni ezt a csodát, jó lenne még elmerengeni az Alkotó keze munkájának remekművein.

Bár nem is sejtjük, egy meglepetés még mindig vár ránk: Mánfa határába érve megpillantjuk a XII. században épült román, majd később gótikus stílusban bővített templomocskát - ifjú párral, násznéppel körbehintve. Mint megtudjuk, a templom szinte sosincs nyitva, különleges kegy tehát, hogy mi épp most érkeztünk, s be is léphetünk a templombelsőbe.

Mánfán három részre szakad a csapat: a legelszántabbak, kis kavargást beiktatva, gyalog célozzák meg Zobákpusztát, a többiek Komlóra tartanak - gyalog vagy busszal. Jómagam a megszokott mise-felderítő utamra indulok a városban, mások nosztalgia-sétára neveznek be ifjúkori emlékek nyomában.

3. nap: Teljesítménytúra vagy pacaltúra?

Ki erre, ki arra vágyik, így oszlik a csapat. Három életerős, gyors járású férfiember úgy dönt, hogy nem adja lejjebb 50 km-nél. Én a 30 km mellett döntök, a többiek hasonló útvonalon ismerkednek a Keleti-Mecsek gyöngyszemeivel. Püspökszentlászló, Óbánya és Kisújbánya régi, de szépen felújított parasztházaival, úton átfolyó patakjaival, friss illatú, békés csendjével felejthetetlen, visszatérésre vágyakoztató élményt jelentenek az arra járó számára. De a falvakat összekötő útvonal is újabb, előre nem sejtett szépségeket tartogat: Óbányát elhagyva először a Pisztrángos-tavak késztetnek megállásra, majd a Csepegő sziklánál kell újra ámulatba esnünk, s kezünkkel végigsimogatnunk a nedves mohát, mintegy tapintásunkkal szerezve bizonyságot arról, hogy amit látunk, az tényleg valóság.

A Cigány-hegyre felkapaszkodni meglepően fárasztó, de amint az ember körbetekint az erdősapkás hegyek láncolatán, már nem is emlékszik az elébbi fáradalmakra. A Máré-vár is az erdő közepén bújik meg, igazi középkori hangulattal.

A teljesítménytúra utolsó kilométereit társaság hiányában, magányosan rovom, hiszen tehetségem van hozzá, hogy a végére maradjak, s esetleg a seprűt boldogítsam nálánál jóval kényelmesebb tempómmal. De nem sok idő telik el ilyen "egyedül az erdőben" hangulatban, ugyanis érthetetlen okból, érthetetlen irányból akkora hangáradat közelít felém, mintha legalább egy fél iskola vert volna tábort a hegytetőn. Ahogy a nevetés, kiáltozás és visítozás elegye közeledik, úgy bontakozik ki egy szerény létszámú csoport képe, s némi fürkészés után ráeszmélek, hogy ez a mi csapatunk "pacaltúrás" része. Miután megegyezünk, hogy ők is hazafele tartanak, meg én is, csak épp ellenkező irányban, folytatja mindenki az útját, széles derültségben.

A seprű természetesen rám talál - most már össze vagyunk kötve Zobákpusztáig. Büszkén veszem át a gyönyörű 30-as kitűzőt, ahogy teszik ezt az 50-es táv indulói is. Át tudom érezni csendes lehangoltságukat, mikor szembesülni kényszerülnek az ingyen és fáradtságmentesen szerzett 50-es kitűző látványával egyik túratársunk mellén. De a lelki fájdalom mellett jut bőven a testi szenvedésekből is: három napig tartó találgatás, tanácsadás, intim érdeklődés és jóindulatú vigasztalás indul útjára egy bizonyos hámleválás kapcsán. Ha valaki addig nem tudta volna, azóta a legmegbízhatóbb információk birtokában lehet arról, hogy milyen a legpraktikusabb, legbőrbarátabb férfi alsónemű.

4. nap: Nagyjaink nyomában

Irány a Zengő! De melyik oldalról hódítsuk meg a Mecsek 682 méteres csúcsát? A hosszas tervezgetés végeredménye, hogy a létező legnehezebb úton, azaz a legmeredekebb oldalon kapaszkodunk fel a kilátóhoz. De még előtte útba ejtjük Püspökszentlászlót, ahol a nővérek lakta kis kastély parkjában megcsodáljuk a fenyőóriásokat, s a kápolnába is bepillanthatunk - miután egy hatalmas, mesebeli varázskapuhoz illő kulccsal feltárul a nehéz faajtó.

Jó volt a lelki előkészítés a Zengő ügyében, annyira nem is leküzdhetetlen a meredekség. Túrakerékpárosok is érkeznek a túloldalról, egyikükön életmentést is végzünk: határozott kérésének engedelmeskedve átnyújtjuk neki maradék vízkészletünket.

Pécsváradra érve néhányan egyenest a helyi "könyvtárba" térnek be, ahol érdekes könyvekre bukkanhatnak, mert jó időbe telik, mire az olvasottaktól megittasultan csatlakoznak az addig sziesztázókhoz, s így erőinket egyesítve indulunk a Vár bevételére. Engem leginkább a XI. századi altemplom nyűgöz le; nem lehet áhítat nélkül lépdelni ott, ahol közel 1000 évvel ezelőtt élt őseink, köztük legnagyobbjaink térdeltek, imádkoztak, gondolkodtak a hazáról.

Zengővárkony,  szelidgesztenyés (Mecsek 2001)

Túrázásaink végcélja felé tartunk: a Zengővárkonyhoz tartozó Gesztenyés lecsupaszult fái között bukkanunk Rockenbauer Pál sírjára. Egyszerre ünnepélyes és lehangoló a látvány. Mintha az evilági múlandóság nyerne kettős igazolást: állva meghalt fák őriznek itt emberi sírt.

A visszaút fáradalmait kívánjuk enyhíteni és persze új izgalmakra is vágyunk, mikor hárman felkéretőzünk egy lovaskocsira. A kocsissal nincs is semmi gond, kedvesen hellyel kínál minket; Elza, a lovacska viszont meglehetősen öntörvényűen huzigálja rakományát. A balra kanyarodással is gondjai vannak, így mielőtt a gravitáció döntene földre érkezésünk felől, önként lepattanunk alkalmi járművünkről.

Visszaérve Pécsváradra, a vasútállomás elérhetetlennek tűnő épületét célozzuk meg, egyre inkább szétszakadozó csoportokban. A hátvédcsapat, amellett, hogy időn túl érkezik, azt sem tudja, hova akar vonatozni, így némi kétségbeesett ide-
odarohangászás előzi meg a vonat indítását, miközben tisztázzuk, hogy Hird-nek semmi, általunk ismert jelentése sincs. Mindenesetre itt szállunk át egy buszra, mely visszavisz minket Zobákpusztára., ahol búcsú-tábortűzzel, s változó emelkedettségű nótázással koronázzuk az együtt töltött napok jó hangulatát.

5. nap: Hogyan kell az utolsó órában eltévedni?

A mai napra városi programot tervezünk. És persze rétest, fagyit, Holland kockát. Menet közben jön az ötlet: TV-tornyozzunk! A busz majdnem teljesen felvisz minket, de lefelé gyalog indulunk neki a hegyoldalnak.. Gyönyörű erdőben, vidáman ereszkedünk le a Misináról, elég gyors ütemben, de valami mégis hibádzik. Fantasztikus a zavartalan rálátás a Hármas-hegyre, de nekünk most mégsem ezt kellene látnunk. Térkép elő, ahá!, itt a hiba, egyenest Orfű felé tartunk. Pedig mi még ma otthon szeretnénk lenni! Éles hátraarc, még gyorsabb tempó (régen láttuk a TV-tornyot), majd jelzések és megérzések keveréke nyomán csúcsidő alatt leszáguldunk a fagyizók és cukrászdák sűrűjébe.

Miután mindenki megette és elnyalta azt, amire beprogramozta magát, lesprintelünk a vasútra, s egy kis szervezőkészséget bevetve egyesítjük a vonat két végén letelepült szekcióinkat. Jó hazatérni, de - vérbeli turistákhoz híven - mindannyian már a következő túrák részleteit bonc(z)olgatjuk, újabb kalandokra éhesen.