Túrázás a Liptói-Havasokban
A Liptói-havasok a Nyugati-Tátra nyúlványát képezik és egy vadregényes, szurdokvölgyekkel tagolt mészkőhegység. Maga a hegység csak részben kapcsolódik a Magas-Tátrához, ahhoz képest szelídebb és némileg alacsonyabb. Legmagasabb csúcsai 2000-2250 m közé esnek, hegyvonulatai és völgyei más jellegűek, mint a Magas Tátra. Tavaly szeptemberben a már korábban többször igénybe vett Baraka utazási iroda szervezésében volt alkalmam egy négynapos túrán részt venni a fenti hegységben. A hely és az utazás nem okozott csalódást.
A budapesti Hősök teréről történt korai indulást követően Szlovákia felé hagytuk el északon hazánk határát egy kényelmes autóbusszal. A csoport összetétele vegyes volt, benne a fiatalabb korosztály volt többségben, jómagam már a felső ajánlott korosztályhoz tartoztam ugyan, de voltak néhányan idősebbek is nálam. Közös jellemzőnk volt a sportos életmód és a túrázás szeretete, így aztán hamar megtaláltuk a közös hangot.
Utunk első állomása a Liptói-havasok központi helyén, Zuberec faluban volt, ahol egy kényelmes hegyi panzióban volt a szállásunk, amit egyszerűen csak Josu kolibának hívtak.
Mielőtt még a szálláshelyünket elfoglaltuk volna, sor került utunk első túrájára mely a Prószéki (Prosiek) szurdokba vezetett, ami Szlovákia egyik leglátványosabb szurdokvölgye. Kb. 600 m-es magasságban, egy parkolóban hagytuk autóbuszunkat és kissé borult, de száraz időben vágtunk neki első napi túránknak. A prószéki völgy a Chocské hegy oldalába vágódott bele az évmilliók során, a benne végigvezető út egyben tanösvény is, melyen ismeretterjesztést szolgáló táblák találhatók a hegység geomorfológiai jellemzőiről, állat- és növényvilágáról. A Prószéki forrás mellett elhaladó utunk során látható volt, hogy a szurdokban folyó patak vize a szárazság miatt igencsak megcsappant, így helyenként száraz lábbal tudtunk átkelni az egyik oldaláról a másikra. A völgyben haladva érkeztünk meg egy tisztásra, melyet érdekes alakú sziklák és kisebb barlangok szegélyeztek. A száraz időszak miatt most nagyobb vízesésék nem voltak, csak a korábban lezúduló víz nyomaival találkozhattunk. Mennyivel szebb lehetett a szurdok, amikor a vízesések zúdultak le a sziklákról, igaz akkor a szurdok is nehezen vagy egyáltalán nem járható.
Innét kezdődött utunk legszebb szakasza, mikor a helyenként összeszűkülő, majd szélesebbre táruló szurdokvölgyön haladtunk végig kiépített létrákon és láncos kapaszkodókon. Ezek a meredek sziklákkal határolt kanyonok a Nizny és Visny szurdok nevet viselik.
A szurdokvölgyből kiérve egy szép, vadvirágokkal tarkított rétre érkeztünk, ahol egy keresztnél megállva csoportképet készítettünk. Ezután rövid gyaloglással egy kis hegyi faluba érkeztünk, majd innen egy bővebb vizű patak mentén folytattuk utunkat. Nemsokára egy régi malomból átalakított háznál tartottunk pihenőt. Itt találkoztunk egy kíváncsi, kotnyeles kecskebakkal, amelyik mindenkinek bele próbált kukkantani a hátizsákjába és a szendvicsére pályázott. A felkínált füvet viszont nem fogadta el, nyilván szakítani akart a vegetáriánus étrenddel. Csapatunk ezután jó hangulatban érkezett vissza Velke Borove faluba, ahol buszunk várt ránk és szállásunkra vitt bennünket. Zuberecben a Josu panzióban kényelmes kétágyas szobák vártak bennünket és kitűnő volt az étterem konyhája is. A csapat este sör mellett beszélte át a napi élményeket és már készültünk a másnapi túrára.
Négynapos utazásunk következő túrájára másnap verőfényes időben került sor. Először a nem túl távoli Árvai falumúzeumot kerestük fel kora délelőtt, amely mintegy 20 hektáros területen található és gyönyörű környezetben fekszik, a Studeny patak szeli ketté. Ez a szabadtéri múzeum a környék és a régió jellegzetes népi építészeti emlékeit mutatja be. A fából épült házak többsége a XVIII-XIX. századból való, de ennél is öregebb a fatemplom és egy régi kúria épülete. A skanzenben láthattunk egy berendezett iskolát, kovács-, fazekas- és bognárműhelyeket, egy juhásztanyát és a lakóházak mellett a hazai, őrségihez hasonló fa haranglábat is. A hangulatos falumúzeum után Oravice faluba érkeztünk, ahonnét egy gyalogos körtúrára indultunk. Ennek során először egy hegyi pásztorhajlékot látogattunk meg, ahol kitűnő sajtokat készítenek. Itt gyorsan barátságot kötöttünk a kutyákkal, majd sajtkóstolásra és vásárlásra nyílt lehetőségünk. A lányoknak különösen tetszettek a hófehér kiskutyák, és a füstölt sajt is igazán jóízű volt.
A pásztoroktól búcsút véve legelésző juhnyájak között folytattuk utunkat, majd egy szurdokvölgybe érkeztünk, melyben egy kis patak csobogott. Itt fahidakon átkelve követtük az ösvényt, majd a Bobroveci völgyön végighaladva megkóstoltuk egy szénsavas forrás vizét. Mintegy 19 km megtétele után így érkeztünk vissza túránk kiindulási helyére. A túrázás fáradalmait ezután az Oravicei termálfürdőben pihenhettük ki, mely egy sípálya tövében található és európai színvonalú. A megtett út után bizony mindenkinek jólesett a kellemes ellazulás a meleg vízben.
A következő napon a legnagyobb és egyben legszebb túránkra került sor. Az időjárás e napon is kegyes volt hozzánk, és szép napsütéses időben indulhattunk útnak. A cél a 2178 m magas Banikov csúcs megmászása volt. 1025 m-es szintről indultunk egy parkolóból a Banikov hágó felé. Az út a rohácsi völgyön át vezet, mely egy széles völgy, amiben a jégkorszak idején a Tátra leghosszabb gleccsere húzódott. Útközben megálltunk a Rohácsi vízesés mellett egy fényképezés erejéig. Csapatunk jó erőnlétről tett bizonyságot és jó tempóban haladtunk egy meglehetősen meredek szakaszon felfelé, míg fel nem értünk egy kisebb gerincre, ahonnét szép kilátás nyílt a környékre. Utunkat folytatva itt végig a TANAP (Tátrai Nemzeti Park) jól kiépített és jelzett turistaösvényén haladtunk, melynek során törpefenyvesek mellett elmenve elértük a Banikov hágót. Ezen a helyen rövid pihenőt tartottunk, mivel innen a csúcs már csak mintegy 1 óra járásnyira volt. A szomszédos csúcsok itt már néhol ködbe burkolóztak, és meredek sziklás ösvényen kapaszkodva valamennyien akadálytalanul feljutottunk a Banikov csúcsra. Itt közös fotózás következett és a csodálatos kilátás valamennyiünket lenyűgözött. A táj kissé a Júlia-Alpokra emlékeztetett, ahol már többször jártam. A csúcsfotó elkészülte és csúcs-csoki elfogyasztása után ereszkedtünk le a hágóba és onnan a völgybe addig a pontig, ahol a Rohácsi tavakhoz vezető elágazó volt. A tavakhoz még egy eléggé meredek ösvény megmászása árán juthattunk el és páratlanul szép látványt nyújtottak. Három, egymás fölött elhelyezkedő tengerszemhez hasonló tóról van szó, melyek ottlétünk idején a késő délutáni órákban kitűnő fotótémát kínáltak. Túratársainkkal lelkesen fotóztuk egymást a tájjal, és egy magaslatra felmenve felülről is láthattuk ezeket a csodálatos kis "tengerszemeket".
Utunk innét már lefelé vezetett és az alattunk lévő tavak mellett elhaladva, a fényképezés kedvéért többször megállva ereszkedtünk le a völgybe, ahol még elég hosszú út várt ránk a parkolóig. Útközben egy hegyi vendéglőnél megállva sörökkel csillapítottuk szomjunkat. Már erősen esteledett és érezhetően lehűlt a levegő, mikor végre leérkeztünk kiindulási helyünkre. Egészen besötétedett, mire a buszunkba szálltunk, és a szállásra visszaérve jó étvággyal fogyasztottuk el a vendéglő ízletes vacsoráját, melyet mi mással, mint sörrel öblítettünk le.
Másnap, túránk utolsó, befejező napján búcsút vettünk a hangulatos „kolibától” és hazafelé indultunk. Útközben megálltunk a festői környezetben fekvő és meglepően épen maradt Árva váránál, mely az azonos nevű folyó partján áll. Itt megnéztük a múzeumot és felmentünk a toronyba, ahonnét szép kilátás nyílt a környékre.
Gyorsan és tartalmasan telt el a 4 nap, ráadásul élménydús volt a program, és ami nem lebecsülendő, kiválóak voltak a túratársak is, akikkel közösen éltük át az élményeket. Remélem, hogy egyszer még az egyesületi túratársakkal is lesz alkalom, hogy visszatérjünk erre a csodálatos helyre.
Mikor e sorokat írom, már készülök a következő Baraka túrára, mely Finn-Lappföldre és Észak-Norvégiába visz, és onnan visszatérve szintén beszámolok róla a lap olvasóinak.
Mesi
