Vendégmarasztaló Göcsejben

Három napra három túrát terveztünk - egy lett belőle.

A Dráva Intercitynek van egy fiókjárata - autóbusz képében - Balatonszentgyörgy és Zalaegerszeg között. Ez jó ötlet, mert a zalai megyeszékhely igencsak kacifántos módon volt ennek előtte megközelíthető. Csakhogy: a menetrendkönyv nem is említi a buszt, egyes pénztárak pedig felettébb tanácstalanok a jegykiadást követően. Így nem csoda, hogy az autóbusz esetenként 3-4 utassal száguld - napjában háromszor - a két állomás között. Jómagam a menetrendi pót-pót füzetecskében bukkantam rá a lehetőségre. Végkövetkeztetésként minden ötlet annyit ér, amennyi megvalósul belőle... Ezért a MÁV-ot, az esős szeptemberért az emberiség természetpusztító életmódját tettem magamban felelőssé.

A zalaegerszegi autóbusz-pályaudvar kissé távolinak tűnik, ha a vasútállomás büféjéből mérem fel. Három év után először voltam kénytelen taxizni, így "célfotóval" elértem a szilvágyi buszt. A járat "megmászta" Göcsej tetejét (Kandikó), bedugta az orrát jó néhány faluba ("szeg"-be), és dél körül letett minket Szilvágyon. Fél napunk se nagyon maradt, hogy átkeljünk a falut körülölelő víz és sártengeren (vendégmarasztaló), megkeressük a kék kereszt jelzést, aminek segítségével elevezhetünk végcélunkig.

Nem átallom megjegyezni, hogy mi a kék keresztet és nem a "ká-pluszt" kerestük meg. Azon egyszerű okból, hogy nem volt közöttünk tv-bemondó, esetlen idegenforgalmi szakember... Nos, aki a göcseji vendégmarasztalót - különösen többnapi esőzés után - ismeri, az tudja, mit művel egy összefüggő vízzáró réteg.

Pongrác János út; írja a térkép erről a szakaszról. Szégyen, de nem tudom ki (volt) Ő, de a fentiek miatt vízimolnárra vagy révkalauzra tippelek. Mindenesetre olyan pompás erdők között vezet a róla elnevezett ösvény, hogy a felsarjadó aljnövényzet és "tengerszorosok" okozta kényelmetlenséget is feledi a vándor.

A kék sávjelzést már nyílt terepen keresztezi Salomvár felé tartó jelzésünk. Mi jobbra fordulva az előbbire térünk. Rövidesen feltűnik végcélunk; Kustánszeg. Mesébe illő látvány a magas dombgerincen büszkélkedő "falusi fellegvár". Sajnos felmenni már nincs idő, bármilyen jó időt mentünk. Így a kemping melletti buszmegállótól utazunk vissza a városba.

Másnap megkegyelmeztünk a vendégmarasztaló által meggyötört bakancsainknak. Jólesett a félcipő, megérte pénzét a Falumúzeum, többféleképpen meghatott a pompás Jókai bableves... Szerettük volna túrával folytatni, de harmadnap megint esett.

No nem nagyon, csak úgy módjával. Ezért a vasútállomástól induló piros háromszögön tettünk rövid sétát. Utunk felvezetett a Jánka-hegyi kertes negyedbe. A rendkívül hangulatos gondozott környezet szép kilátást is enged. Időnként rálátni a frissen zöldellő erdőkre, távoli dombsorokra, melyek a Felső-Válicka széles völgyén túl hívogatnak újabb barangolásra. Szépen helyrehozott, kicsiny kápolnát, modern- mégis "emberléptékű" stáció-oszlopokat is láttunk, a lokálpatriotizmus új hajtásainak jeleként. Sajnáltuk, hogy az utat nem folytathattuk a bazitai tv-torony felé. Dobron-hegy gerincélen sorakozó pincesorán túl, XIII. századi falusi templomok, boronafalu kontyolt lakóház és hasonlóan izgalmas úticélok hívogattak. Ezúttal hiába, mert Göcsej - gyalogosan - csak száraz időszakban járható. Azok a templomok meg? jórészüket átalakították (barokkizálták), ami nem vált előnyükre.

Ezzel persze csak vígasztalom magam, mert Göcsej egy titokzatos, vonzó világ. Kár, hogy nekem messze van. Azért mindenképpen meg kell nézni annak, aki még nem látta. A "Tajga Gyöngyéről" leszállva kóstolják meg a zalai sörkiflit, és öblítsék is le!

Mindjárt szebb lesz a világ!