Interurbán Hungary, 2002 nyara
- Hallóóó! Na végre! Már két nap óta nemtom elérni! ...
- Ja, hogy nemvót térerő!
- Mi köszönöm, jól vagyunk!
- Igen! Mindenki!
- Hogy hol? Hát Paklenyicába.
- Eddig én sem tudtam, hogy hol van.
- Szép hely, persze!
- Az idő? Az kiváló! Éjjel esett egyik nap, még az elején, de azóta igazi tengerparti idő van kérem! Süt a nap ezerrel, éjjel is olyan meleg van, hogy alig lehet kibírni. Képzelje, voltunk hajókirándulni! Nahát kérem ez egy fergeteges dolog vót! Már mindjárt az eleje felettébb érdekesen alakult, ugyanis háromszor ugrottunk neki ennek a kirándulásnak!
- Neszójjon közbe, inkább elmesélem! Szóval első alkalommal felderítettük a terepet!
Elutaztunk Zadarba a kikötőbe, hogy megnézzük milyen lehetőségek is adódnak. Hát lehetőség az volt kéremalássan! De annyi, hogy alig győztünk válogatni közüle! Több szem többet lát alapon vágtunk neki a dolognak, csak egy bökkenő volt, hogy nem beszétünk horvátul, azok meg nem beszétek magyarul. De volt a csoportban két hölgy, aki jól bírta az angol nyelvet - az egyik hivatásszerűen, mivel ez volt a szakmája, ugyanis angoltanárnő a lelkem. Szóval egy csomó kirándulóhajó indul Zadarból a szigetvilágba, ill. ki a nyílt tengerre.
- Neeeem! Ez nem olyan, mint a balatoni hajókirándulás! Ez egész napos! És mindenféle extrákkal! Van kérem kaja, pia doszt! Ha jönnek maguk is netán, három dolgot köll összeegyeztetni! Hogy jó legyen az idő, hogy oda menjen a hajó, ahova maguk szeretnének menni, és végül olyan hajóval menjenek, ami szimpatikus. Nos kérem ez a három nekünk csak harmadjára gyütt össze. Első nap kinéztük a hajót, de akkor az nem indult, csak rá két napra. Előleget persze kellett volna fizetni, de mi furfangos magyarok nem köteleztük el magunkat, - mint később kiderült, nagyon jól tettük - de megbeszéltük a helyi nepperrel, hogy mindenképp jönni fogunk a megbeszélt időben. Egy nagyon szép bárkát néztünk ki, nem valami modern hajót, olyan vót, mint a "Csárlott rócc" az Onedin kapitányban! Biztos teccik rája még emlékezni. Tehát első nekibuzdulásunk eddig tartott, és vártuk a nagy napot, hogy végre kifuthassun a tengerre.
- Halló! Itt van?
- Ok. Csak recseg ez a telefon.
- Hogy leárnyékolja a szilvafa? Hát akkor álljon odébb.
- Mi? Be van dugva és nem ér el a zsinór? Akkor hosszabbítsa meg, de igyekezzen, mert sokba fog kerülni! Közben azért mondom jó? Szóval a második nekifutásunkkor megvolt a hajó, oda ment volna, ahova mi akartuk, de az idő! Az nem volt felhőtlen! Nos ekkor kezdődtek a problemák! Mert ugye volt, aki ment vóna rosszidőbe, más helyre is, megaztán vót aki meg nem akart menni, mert ő csak oda és olyan hajóval és olyan körülmények között...
- Hogy miért nem ment oda mindenki, ahova akart? Hát ennek eccerü magyarázata van, kérem! Mert a csoportos kedvezmény csak megfelelő számú vállalkozó paciens esetén jár! És mi magyarok vónánk, csak nem gondulja, hogy pár garasért nem vagyunk bármire képesek! Ilyenkor aztán kitör mindenkibül a szólásszabaccság! Odamondogattunk rendesen egymásnak! Mert ugye két táborra szakadott a társaság. Egyik, aki "mindegy mi, csak legyen valami" a másikak pedig a maximalisták voltak, aki "csak szép időben, csak szép helyre, csak szép hajóval". Imádni való volt nézni és hallgatni, ahogy érvek és ellenérvek csatáztak! Úgy éreztem magam, mintha itthon lennék, és a parlamenti közvetítést nézném a tévébe! Aztán addig-addig vitatkoztunk, érveltünk, míg végül minden hajót lekéstünk aznap. De talán így volt a jó!
- Mit mond? Hogy mi az a szép hely? Hát a Kornetti-szigeteket akartuk látni.
- NEM FORNETTI! Tegye át a telefont a másik fülire, mert ezzel gyöngén hall!
- Na így jobb? Szóval a Kornetti-szigetek azok nagyon szépek és ajánlják, hogy aki erre jár, az nézze meg. Nos, eljött a harmadik nekifutás ideje! Reggel újfent kocsikba ültünk, és elautóztunk Zadar kikötőjébe. Aztat még nem mondottam volt, hogy rafináltnak köll ám lenni kérem a parkolás tekintetében is! Mert ugye a kikötő környékén minden parkoló fizetős! De ugye mi magyarok vónánk, mi megtaláljuk azt a helyet, ami még közel van a kikötőhöz, és egy árva buznyákba sem kerül, hogy ottan hagyjuk az autónkat egész napra. Miután leparkíroztunk, megkerestük a hajónkat, összeszedtük a pénzt, és végre felszállhattunk a kétárbócosra! Természetesen - magyarok lévén - a hajó orrát vettük birtokba, de nem csak az árnyékos fedélzet ezen részét, hanem magát a hajó orrát is. Így aztán az asztalokon kívül a horgonykamra feletti rész is a miénk lett. Mivel a hajó kapacitása a létszámunknál jóval nagyobb volt, ezért természetesen más útitársak is csatlakoztak hozzánk. Elég vegyes társaság jött össze, a horvátoktól kezdve voltak még szép számban a régi Csehszlovákiából is. Nem tudtuk eldönteni, hogy csehek, vagy szlovákok, de nem is nagyon érdekelt bennünket akkor. Izgalommal vártuk az indulás pillanatát, mikor eloldották a parttól a köteleket, és kezdetét vette a nagy utazás. A kikötőből látványos manőverezéssel vezette ki hajónkat a szakállas kapitányunk. Látszott rajta, hogy öreg tengeri medve, az öregséget nem a korára kell érteni.
- Hogy hány éves a kapitány? Most szórakozni teccik velem? Amúgy nem tudtuk és különösebben nem is érdekelt senkit, bár a végén többen közelebbi kapcsolatba szerettek volna kerülni vele, no nem a mi társaságunkból! Az idő remek volt kérem, hétágra sütött a nap, ragyogott a horizont, a tenger kékje a távolban csillogott.
- Hogy mi az a horizont? Maga minden kicsinységen fönnakad! A horizont a vertikális ellentéte, és most ha lehet, nehogy megkérdezze, hogy mi az a vertikális, mert leteszem a telefont! Szóval feredőruhában álltunk a korlát mellett, és gyönyörködtünk a panorámában, hajunkat borzolta a hűs tengeri szél. Többek napozásba kezdtek az orr részben, volt aki videózott, és a fényképezőgépek is sűrűn csattogtak. Tudja, az egyesületünknek van egy fotósa! Igaz, hogy a gépét elnyelte egy gleccser, de mindent meglát, amit fényképezni kell, és fura mód, minden fotográfián fellelhető! Ne kérdezze, hogy hogyan, ezt senki sem tudja! Ahogy elhagytuk a kikötőt nemsokára megpillantottuk a szigetvilágot. Hajónk jó tempóban robogott, vezetését átvette a másodkormányos - aki egyben a nepper is volt. Hátrapillantva láttuk meg, hogy mögöttünk több hajó is követ bennünket. Mondanom sem kell, hogy a miénk volt a gyorsabb! Közben a fiatal szakácsné felszolgálta a reggeli aperitifet.
- NEM OPERATÍVOT MAGA SIKETFAJD! Rakit, és valami unikumszerűt kaptunk. A raki az valami helyi törkölypálinkaszerűség volt, ebben már volt részünk itt tartózkodásunk alatt. Narancslé is került az asztalokra, és száraz sütemény. Az aperitif hatására a hangulat egyre emelkedett. Szorosokon haladtunk keresztül, számos hajó társaságában. A látnivalók miatt hol a hajó jobb oldalán, hol a bal oldalán lógtunk, és meresztettük a szemünket. A mellettünk elhaladó hajókat nagy ovációval és széles karjelzésekkel üdvözöltük. A nyílt tengerre kiérve, a ritmikus hullámzásnak köszönhetően többünknek nehézzé vált a gyomra, bár lehet, hogy az alkohol hatása volt ez csupán, de én személy szerint az első árboc tövébe ülve próbáltam úrrá lenni háborgó gyomromon. A fehér sziklákat ostromló hullámok látványa azonban feledtetett minden rosszat. A magasló partok ormai felett sirályok köröztek, a fel-felcsapó hullámok elborítva a sziklákat, millió darabra hullva zuhantak alá a mélybe. Hajónk lassan megfordult, és elindultunk az egyik sziget felé, ahol kikötve egy gyönyörű öböl tárult szemünk elé. Leírhatatlan volt a panoráma! A rekkenő hőség elől egy kis cserje alá húzódva pakoltuk le cuccainkat, majd a hűs habokba vetettük magunkat.
- Mit mond?
- Persze, hogy mély volt a víz kérem! De kristály tiszta! A búvárszemüvegek jóvoltából úgy érezte magát az ember, mintha egy akváriumban úszkálna. A tengerfenéken a korábbi látogatók jóvoltából nem sok minden volt található, de azért egy-egy, a nyílt tengerről az áramlat által besodort kagylócskát azért lehetett találni. Mondjuk a felszínre hozatala már elég nehézkesnek bizonyult, de fiatal útitársnőnk megbirkózott e nehéz feladattal. A tengeri levegő, a víz és a nap hatására farkaséhesen indultunk vissza a hajóra, ahol már várt bennünket az ebéd! Stílszerűen tengeri hal volt, akiknek netán ez nem jött be, azok választhattak marhasültet is. Az ebédhez könnyű fehérbor is dukált, ami nem volt ugyan mérhető a hazai borok tüzes mivoltához, de arra elég volt, hogy délutánra fergeteges hangulatot csináljon a hajón. Azt elfelejtettem mondani, hogy a fedélzeten az indulás pillanatától zene szórakoztatott bennünket.
- Dehogy élő zene! Magnóról ment kérem a muzsika! A helyi folklorisztikus slágerektől a "klasszikusok diszkó ritmusban" című egyvelegek dübörögtek. Nos, a hazafelé vezető úton a társaság ordenáré módon mulatozott. A "csehoszlovák" társaság egyes tagjai felismerhetetlenségig itták magukat. Volt, aki üveges tekintettel pásztázta a semmi és a valami határmezsgyéjét, arra billentve a fejét mindig, amerre épp a hajó ringott. A motorház tetején a parkett ördögei ropták táncukat. Egy szintén cseh vagy szlovák? dúskebelű hölgy fürdőruha felsőrésze engedve az erős férfikezeknek megadta magát, lejjebbcsúszott, teret engedve a kibuggyanó intim testrésznek. A vadul üvöltő zene, és az egyre felfelé kúszó maligánfok hatására eufórikus hangulat kezdett eluralkodni a hajón. Megdöbbenve vettem észre, hogy a parancsnoki hídon nem áll senki, a kormányállásnál nem tartózkodik senki! Kutató szemeim hamar ráakadtak a kapitányunkra, akit éppen három nő táncoltatott a dübörgő motorháztetőn. A mi kis csoportunk sem maradt szégyenben a nemzetközi organisztikus mulatozásban. A hajóorrban jártuk a rigmust, csak úgy magyarosan, kettőt jobbra, kettőt balra! Nagy hely nem volt a cifrázásra, mivel így is voltak, akik leszorultak a fedélzeti részre. Azt nem tudom, hogy a hely szűke miatt é, vagy esetleg csupán magyar virtusból, de egyik sporttársunk partnernőjét a nyakába ültetve szaporázta. A kormányállásban még mindig nem tartózkodott senki, néha a szakácsnő tévedt arra, és rántott egyet-egyet a kormányon. A hangulat tetőfokára hágott, a hangszórók már torzítottak a megnövelt decibelek miatt, a motorháztető-táncplaccon izzadt testek feszültek egymásnak, fel s le, a ritmusnak megfelelően. Nepperünk - aki egyben a másodkapitányunk is volt - a főárboc-feszítő rudazaton ugrált, szemei fennakadva, karjait széttárva vonaglott. Csodával határos módon értük el Zadar városát! Szerintem ilyen harsány hajó még nem futott be ebbe a kikötőbe. Hát kérem, talán ennyit mondanék most dióhéjban, a többit majd otthon, személyesen fogom elmesélni.
- Csókolom az otthoniakat!
- Vigyázunk a hazaúton, igen!
- Rendben van!
- Viszonthallásra.
Mr. President
 |
