Csallóköz - 2005

VIZITÚRA POZSONYTÓL KOMÁROMIG - CSALLÓKÖZI BARANGOLÁSSAL

Elmúlt egy év, ismét augusztus van a vizitúrák ideje. Harmadszor vállalkoztunk arra, hogy megismerjük a Szigetköz számunkra még ismeretlen részét, a Szlovákiában lévő Csallóközi Duna ágakat. Hétfő délután Révkomáromba találkozott a csapat, amelynek gerincét, 28 főt a Göcsej SE tagjai alkották, kiegészülve egy összeszokott 8 fős kecskeméti társasággal. Kedvelt és mindenki által ismert túravezetőnk, Janics István részletes program eligazítása után, mindenki felvette a személyre szóló evezőt és mentőmellényt. Kellemes vacsora után reményteli várakozással gyorsan eltelt az első éjszaka. A hajnal augusztushoz képest szokatlanul hűvös volt, de végre sütött a nap. A délelőtt várakozással telt, mert a csapatot Pozsonyba szállító autóbuszok megérkezése körül kisebb nehézségek adódtak. Jó időtöltésnek bizonyult a várakozásban a Révkomárom Óváros, Európa tér és Városháza megtekintése.

Délben végre elindultunk az autóbuszokkal az első vízre szállás helyszínére a pozsonyi várral szembeni dunapartra. A 11 db túrakenu elosztása, a hajózó személyzet összeállítása és a hajók vízrebocsátása gyorsan megtörtént. Az eredeti programhoz képest több órás késéssel indultunk, ezért az erre a napra ismert útiterv birtokában néhányan már a fejlámpát is előkészítették az késő esti befutóhoz. Áthajózva a pozsonyi hidak alatt hamar elhagytuk a várost és csak azt sajnáltuk nem volt idő felsétálni a várba. Alkalmazkodás a hajós élethez viszonylag rövid ideig tartott, hiszen visz a víz, csak húzni kell, mert késésben vagyunk.

Az első pihenő a lakóhajókkal szegélyezett rusovcei mellékágnál megbúvó „pálmafás” kocsmánál volt, Innen még látszottak az indulási pont, a pozsonyi vár tornyai. A rövid pihenő némi folyadék és élelem utánpótlásra is alkalmat adott, de indulni kell tovább, mert messze még az aznapi cél.
Lágyan fújt a szél a dunacsúnyi a duzzasztó feletti szakaszon, de rendületlenül keresztül eveztünk a közepes hullámokkal játszó tengernyi vízen a kishajó zsilip bejáratához. Már három hajót átemeltünk, mikor könnyíteni dolgunkon, a szlovák kezelők vizet engedtek a zsilip csúszdára. Így már könnyen ment, mert a kenukat pórázra fogva egyenként leengedtük az alsó vízre. 

?

?

?

?

?

Kikötés és újabb kisebb pihenő következett, a vadvízi szlalompályák megtekintése. Ki szeretné a raftingot kipróbálni? Többen foglalkoztunk a gondolattal, de az idő rövid és messze még az aznapi cél. Ismét hajóra szálltunk és csak evezetünk, eveztünk és eveztünk tovább. Újra a magyaroldalon elhagytuk az öreg Dunát, és a szigetközi ágakon kanyarogva gyönyörű naplementével kisérve befutottunk a Dunakiliti kempingbe. Partraszállás, szakszerű hajótárolás és gyors sátorverés az estébe nyúló bográcsban főtt őzgulyás vacsora előtt. Gyorsan elszállt az este, jóleső fáradtsággal, némi sörrel vágyakozva gondoltunk az elkövetkező napokra.
Másnap gyönyörű verőfényes reggelre, igazi vízitúrára alkalmas napnak indultunk neki. Szárítás, törlés, szárítás és csomagolás, a sátorbontás szokásos ritusai, majd reggeli és már meg is jött Imre bácsi a Berelingoval a csomagokért. Indulás tíz órakor, a több mint harminc kilométeres fél tucat átemeléssel nehezített túraszakasznak. Ismerős szigetközi tájakon és kanyargó ágakon, keskeny csatornákon átkelve, keresztező hidakon átemelve eveztünk rendületlenül tova. A kisebb átemelések sorát egy nagy átemelés az öreg Dunára szakította meg. Végre kisebb pihenő, csorgás a sodrással. Mikor már kezdtük jól érezni magunkat, először hangzott el a túrát végig kísérő mottó: „Nem azért jöttünk hogy jól érezzük magunkat!” Az evezésmentes pihentető szakasz után át a szlovák partra, bevettettük magunkat a csallóközi ágrendszerbe. Tiszta, nyugodt, lassú a víz, vadregényes a táj. Ismét átemelés és átemelés, a könnyebb utat elkerülve haladtunk célunk, a szlovákiai magyarok lakta Nagybodak felé. 

Az erőltetett menetet pihenő szakította meg egy tópartján, kinek kellemes fürdőzés, kinek egy borulás eredményének elázott papírpénz és mobiltelefonok szárítása jutott. Este hat óra volt mikor befutottunk. Az idő megváltozott, már megint lóg az eső lába. Gyors partra szállás, hajótárolás a part közelében, majd sátorverés a focipálya körüli füves területen. Éppen az utolsó sátorcövekek egyikét vertük le, mikor lassan eleredt az eső. Esett aztán szakadt, órákon át. A vacsora egy helyi különlegesség, pecsenye volt, amit a közeli Gól nevű kocsma udvarán sátrak alatt, és a kocsmába húzódva töltöttük el. Hétköznap van, de a kocsmában zajlik az élet. A helyi törzsközönség masszívan fogyaszt. Ez a vadkelet. Bekapcsolódtunk mi is, és sikeresen ismerkedtünk a szlovák csapolt és üveges sörökkel, majd a rendelkezésünkre álló szociális blokkal, amely legalább harminc évvel korábbi időkre emlékeztetett. Nem baj három napig kibírjuk, végül az ember előbb vagy inkább utóbb alkalmazkodik. Egy igazán nehéz nap után elfáradva hajtottuk álomra a fejünket. 
Másnap az idő ismét kedvesebbik arcát mutatta. Mintha nem is esett volna, hétágra sütött a nap. Kényelmes reggeli készülődés, élelmiszer és ital utánpótlás beszerzése a helyi boltokban, a kocsma csak kilenckor nyitott. A program szerint a következő két nap könnyűnek ígérkezik, kirándulás a csallóközi ágakban néhány emeléssel esetleg zúgókkal megspékelve. Az indulás azonban késett, vízre szállás közben kiderült egy kenu hiányzik. Talán a víz vitte el, vagy ellopták? Kölcsön kenu visszajár, és sokba kerül! De jól kezdődik az első szervezett szlovákiai vizitúra! Intézkedés a polgármesternél, rendőrségnél és a kocsmában, de semmi jóval nem kecsegtettek, mivel nincs rajta azonosító, ezért könnyen és gyorsan túladhatnak rajta. Hajózni azért kell... mégis elindultunk. Első megállónk a Felvíz-csatorna meglátogatása volt, amely kilenc méterre emelkedik a települések fölé. Iszonyatos az örökös emberi győzni akarás a természet felett. Az aszfalttal bélelt nagyméretű folyóka kietlen, természetellenes táj. Eveztünk és átemeltünk, irány Doborgaz falu, ahol közel két kilométeres séta előtt kettévált a csapat. Irány a helyi étterem a megrendelt ebéd! Több a rendelés, mint ahányan vagyunk, azért néhányan helytállásra „kényszerülnek” a számunkra elkészített harcsapaprikás elfogyasztását illetően. Késői ebéd vagy korai vacsora, majd elválik! A visszaút ugyan olyan nehéz volt, mint oda, aki figyelmetlen volt pórul járt. Szerencsés borulás után kora estébe nyúlt a megérkezés. Azért a vacsora, mint mindig, néhány sör kíséretében, most is elfogyott. Hiába egyre jobban alkalmazkodunk a körülményekhez...
Ismét szép nap virradt ránk. A szokásos reggeli készülődéssel vártuk az indulást. Váratlan fordulat, az eltűnt hajó megkerült, vagyis inkább vezetőnk István előző este a kocsmában kihirdetett visszavásárlási ajánlata célba talált. Fél áron meglett a kölcsön kenu. A veszteség kisebb lett, de a rosszérzés megmaradt lehet, hogy a zavartalan ittlétért védelmi pénz kellett volna fizetni? A közvetítők gyerekek voltak. Ők hozták a hírt, hogy véletlenül megtalálták az ellopott hajót. Látszólag mindenki jól járt, de a rosszérzés megmaradt. Hajózni azért kell... az élet megy tovább. Csak a tanulságot lehet levonni.

A harmadik nap a Csallóközben azonban már valóban könnyebb volt. Könnyű, laza evezés és kevés átemelés, találkozás a vízi világgal, madarakkal és vízi siklókkal, pihenés a kavics padon, fürdőzés a zúgónál. Végre jól érezzük magunkat! De persze nem ezért jöttünk! Hazafelé egy vízparti szlovák kocsmában ettünk ittunk. Aztán cseperegni kezdett az eső. Csendes esőben, langyos, párás vízen eveztünk és csodáltuk a vízi madarakat. Az élet ezért szép... és egy törpegém nézett ránk csodálkozva.
Megérkeztünk a táborhelyre, a korábbi kellemetlen tapasztalatok miatt az összes kenut ismét becipeltük a focipálya szélére. Talán így már nem tűnik még egyszer el...? Aztán az eső, mintha mindegy lett volna, el is állt. Utolsó vacsora a kocsmában, holnap tovább indulunk. Értékeltük az elmúlt napokat, majd csendesen telt az utolsó éjszaka.

Táborbontás és készülődés az útra. Az idő jó, ma nagy utat kell megtennünk. Vízre szálltunk és már az előző napon ismert úton indultunk az öreg Duna felé. Átemelés, és átsiklás egy híd alatti zúgón, majd többszöri hajó leeresztés kisebb nagyobb zúgókon. Lassan, lassan, zúgóról zúgóra, de elértük a nagy folyót. A víz színe is megváltozik, a tiszta víz zavarossá, hordalékossá vált. A túlpart már Magyarország. Evezés nélkül sodortattuk magunkat a sodrással. Eztán belehúztunk, majd hol az egyik, hol a másik oldalon pihenésképpen kikötünk. Ahogy elértük a Bős alatti Alvíz-csatorna betorkolását, már hajózással is számolni kellett. A kisebb és a nagyobb hajók, uszályok és motorcsónakok keltette hullámok meglovagolása figyelmet és ügyességet igényelt. Áthaladtunk a Medvei közúti híd alatt, és egymás után kerültük ki a sarkantyúk körüli örvényléseket. A Duna egyre szélesebb és nagyobb. Milyen kicsi az ember és milyen hatalmas a természet. Azért a víz az úr... és a kenuk, mint papírcsónakok úsznak tovább a vízen. 

Unaloműzőnek az aznapi végcélunk előtt egy Duna ágba letérve egy zúgón áthajózva, majd az utolsó nagy átemeléssel elértük a Mosoni-Dunát. Vízfolyással szemben evezve értük el a Vének községet és a komp melletti szép fekvésű kempinget. Elérkezett az utolsó sátorverés ideje, de a megszokott tevékenység valódi próbatétellé alakult. Millió és millió szúnyog próbált megakadályozni lakhelyünk felállításában. Menekülni kell! Irány a falu központjában lévő kocsma, ahol füstölőkkel körülvéve számot vetettünk az elmúlt hét eseményeivel. Múlik az idő, holnap már vége a túrának.
A búcsú Vénektől, és a reggeli meleg kávétól, igazi nyári, napsütötte időben történt. Milyen szépek az augusztus reggeli fények! Irány a nagy Duna, és Rév-Komárom a kiindulási pont. Nincs már átemelés, csak csorgás és evezés, majd megint csorgás és evezés. Végül az ember alkalmazkodik mindenhez. Aznapi első megálló, Gönyű. Búcsú sör a dunaparti kocsmában. Égetett a nap, lassan telik az idő és mi gyorsan haladunk lefelé. Úgy kellett visszafogni magunkat, nehogy idő előtt beérkezzünk! Kanyar, kanyar után, többszöri megálló és pihenés a kavicsos parton. Azért milyen szép a Duna! Egyszer az egyik kanyar után hirtelen feltűnt a Komáromi vasúti híd. Megérkeztünk! Elmúlt a hét és mi végig vittük, amit elterveztünk. A megpróbáltatások és váratlan események ellenére sikeres volt ez a vizitúra is. Az összegzés teljesítmény szempontjából is kedvező: 135 km evezés, és 21 átemelés. 
A búcsú mindig nehéz! Búcsúzunk a Dunától és egymástól, abban reménykedve, hogy egyszer még visszajövünk.

2005. augusztus 30.

Vladár Péter