Négyen a kéken négyszer
Nem kellett sokáig győzködni bennünket, hogy tartsunk murmisékkel az Alföldi Kéktúrán. Ők a DDK, mi az OKT és DDK után folytatjuk vándorlásunkat a kék jelzésen, mely hazánk harmadik hosszú távú turistaútja. Szekszárdtól-Sátoraljaújhelyig kanyarog kb. 844 km hosszan. Kialakítása az 1990-es évek elején kezdődött, végleges kialakítása és felfestése 2000-ben fejeződött be, összekötve az Országos és a Dél-dunántúli kéktúrát. A kiírás szerint lehet gyalogosan és kerékpárral is teljesíteni. Tapasztalatunk, hogy aki kerékpárral csinálja, és szigorúan a felfestett, (vagy felfestetlen) jelek mentén akar haladni, az nagyon megszenvedi. Hol a sár, hol a mély homok, hol a rossz minőségű utak, illetve nem is létező utak hátráltatják. A jelzés nagyon sok helyen hiányos, illetve nincs is még út sem. GPS használata nagyon ajánlott!!! Mi a négy alkalom során a Dél-Alföldön – Bács-Kiskun, Csongrád, Békés megyében jártunk, közel 500 km-t tettünk meg. Ízelítőül néhány sorban ebből emelnénk ki néhány dolgot.
Első alkalommal áprilisban a Szekszárd-Kunfehértó közötti részt jártuk be. Megismerkedtünk a Gemenci ártéri erdő gazdag állat- és növényvilágával. A Duna és holtágai mentén is sok érdekes látnivalóban volt részünk. Szállásunk Ósükösdön a turistaházban volt, ami a falu áttelepítése előtt templom volt. Érintettük Baját, mely kedves, vízparti kisváros. Különleges látnivaló a Hajósi Pincefalu. A löszfalakba vájt 1200 pince és présház sajátos hangulatot áraszt.
Második szakasz Kunfehértó-Mindszent. Ebben a május végi időben csodálatos pipacsos rétek, árvalányhajas mezők között gyalogoltunk. A nőivarú nyárfák fehér pihékkel küldik szét termésüket a széllel, a természet örök, bölcs parancsa szerint, és ez úgy beterítette a levegőt és a talajt, mintha hó hullott volna. „Hógolyóztunk” a pici fehér pihékből gyúrt szöszökkel. Szállásunk Öttömösön volt az erdő közepén, egy szépen karbantartott tanyán. Itt esténkén tábortűz, vagy atúra során szedett gombák elkészítése mellett beszéltük meg a következő napi programot.
Ezen a szakaszon érintettük Ópusztaszert, melynek megtekintésére érdemes akár egy egész napot is rászánni. Mi éppen pünkösdhétfőn voltunk ott, amikor még rengeteg egyéb program is színesítette az amúgy is sok és érdekes látnivalót. Mindszentnél értük el a Tiszát, mely a leghosszabb folyónk, most lehet, hogy a legszélesebb is volt, az árvízi magas vízállás miatt. Nem közlekedett a komp, így sajnos nem tudtunk átkelni rajta.
Sőt még július elején - harmadik utunk idején – sem. Ezen a héten Túrkevéig jutottunk. Ekkor volt részünk az igazi alföldi, meleg nyárból. Több kilométeren keresztül gyalogoltunk a Hármas-Körös és a Hortobágy-Berettyó töltésén, minimális árnyék és maximális szúnyoghad mellett. Azt hiszem ezen a szakaszon fogyott a legtöbb hosszúlépés. Már ahol volt kocsma és tudták egyáltalán, hogy mi az. Murmis mindig nagyon szakszerűen elmagyarázta, és volt, hogy a végén megkérdezték: - És mennyit szoktunk ezért fizetni? A nagy meleget és a sok gáton való gyaloglást azért kárpótolta a szarvasi városnézés. Itt van a történelmi Magyarország földrajzi középpontja, melyet 1880-ban egy stilizált szélmalom felépítésével jelöltek. Ezen a héten Lakitelken volt a szállásunk ismerősöknél, részben sátrazással, ami szintén külön élmény volt. Ennyi csillagot rég láttunk az égen, mint itt.
Negyedszer szeptember második felében indultunk útnak, Túrkevétől-Biharugráig. Körösladányban aludtunk, egy falusi vendégházban, ahol volt minden, amire egy turistának szüksége lehet, kedves házigazdákkal a szomszédban. Réhelyen az ország egyetlen túzokrezervátuma és bemutatóhelye van. Nekünk is sikerült egy élő túzokot látni. A szigorúan védett területen szakemberek védik Európa legnagyobb testű, kihalófélben lévő madarát. Évente 50-60 túzokot nevelnek fel. Vésző-Mágor történelmi emlékhely, mely 6000 éves kultúrát mutat be. Itt láthatjuk a Csolt nemzetség monostorának maradványait is. Geszt a Tisza család birtoka volt. Itt volt nevelő Arany János, itt írta tanítványának szép sorait: „Legnagyobb cél pedig, itt e földi létben, Ember lenni mindég, minden körülményben.” Idei alföldi vándorlásunkat Biharugrán fejeztük be. Itt élt és itt nyugszik Szabó Pál, a Talpalatnyi föld című film írója. Itt pihent meg Petőfi Sándor utolsó erdélyi útja előtt.
Összességében az Alföldről, mint hazánk legnagyobb tájegységéről jó benyomásaink vannak. Legtöbb embernek az Alföldről csak a puszta, a homok, a meleg és a végtelen látóhatár jut eszébe, igen, ez is hozzátarozik, de akinek „nem térkép e táj” az lát erdőt, vadvirágos mezőt, takaros tanyát, hatalmas gyümölcs ültetvényeket, fólia gazdaságokat, gazdag vízi világot. A települések rendezettek, mindenhol kis központi virágos térrel, barátságos, kedves, közvetlen, segítőkész emberekkel. Ajánljuk mindenkinek, hogy látogasson el erre a vidékre is. Mi már nagyon várjuk a tavaszi folytatást.
- kmbo –
